2010. márc. 1.

Horgolok

...nem vesztem el csak most minden időmet kitölti a horgolás, horgolás, horkolás.
Eddig csak Anyukám horgolt, a Meskán árultuk a nyuszikat, de most annyi megrendelés jött szám szerint 6, amit már egyedül nem bír elkészíteni húsvétig, ekkor jöttem én a képbe aki eddig csak láncszemet tudott készíteni.
Immár 3 hete jelentem tudok horgolni, igaz még csak "kezdő" tempóban, de már így is készen vagyok kettő és egy negyed nyúllal.
Mivel éjjel -nappal csak horgolok a lakás szalad, a vasalni való hegyekben áll csak az éppen nagyon szükségesek kerülnek vasaló alá. Annyira tele van a fejem ezekkel a nyuszkókkal, hogy a minap már ezzel álmodtam, élvezem csinálni, de már nagyon várom, hogy elkészüljek velük.

Az első


A második


... és az egy negyed


Az eltelt időben voltak szülinapok, farsang, munkahely váltás (férjem részéről)...

Zsófi 8 éves lett


Zsombor 3 éves

A saját készítésű, matricával díszített tortával. Muszáj volt valamit kitalálnom, mert neki csak Cimbis torta kellett ( Cimbi a Verdák című mese egyik szereplője, nálunk első számú kedvenc) és mivel már ostya képet nem tudtam szerezni, így maradt a matrica, de ez is nagyon tetszett.




Zsófi a farsangon, mint "macskacsaj"


Zsombika is cica lett volna, ha el nem alszik és eljön az iskolába, illetve ha pont aznapra le nem betegszik amikor a bölcsiben volt a farsang.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia! Ha bármi eszedbe jut vagy kérdeznél valamit, írj bátran!

LinkWithin